Fizzezük az italt

Egy fizzt! Gin fizzt? Igen, gint limonádéval! Kultúrája válogatja. Mi, itthon a fizzt leginkább így kérjük-kapjuk. De nem ér meglepődni, hogy ha valahol máshol „csak egy” fizzt kérve a bartenderünk valami teljesen mást tesz - ugyanazzal a természetséggel - elénk.

Igaz, ami igaz, a fizzek közül a gin fizz kapja a legtöbb lájkot. Története a koktél készítés hőskoráig nyúlik vissza. Az első forrás 1882-ben taglalja a receptjét.

A korabeli recept:

1,5 uncia (4,5 cl) gin,

1 tk. Porcukor,

3 tk. Citromlé,

szódavíz

Az ördög a részletekben

Az ital több mint száz év alatt együtt változott fogyasztóival, és ennek a változásnak a sikerét bizonyítja, hogy ma is az egyik legnépszerűbb ital a gin fizz. De lehet, hogy közben a lényeg veszett el. A lényeg pedig nem a tartalom és nem is azok aránya. A lényeg - akár az ördög - a részletekben lakozik, az ördög pedig a szóda képében jelenik meg.

A századfordulón még nem létezett a palackozott ásványvíz, sem a cornelius gép, csak a Jedlik Ányos-féle szódavíz, amit fogyasztás előtt jól fel kellett rázni, hogy aztán egy szénsavban gazdag, habzó, könnyeket fakasztó italhoz jussunk. Ami nem hogy frissít, egyenesen arcon csap a ma ismert vérszegény társaihoz képest.

Az eredeti gin fizz tehát nem véletlenül egy, a ma megszokottnál rövidebb, jég nélkül szervírozott ital, melynek elkészítést Harry Johnson utasításait követve így javaslom – szigorúan arányok nélkül:

Végy egy jó adag gint (vagy bármit), tetszés szerint ízesítsd porcukorral és friss citromlével, egy nagyobb mennyiség törtjég hozzáadásával jó alaposan, percekig rázd, majd szűrd egy 6-8 unciánál (2-2,5 dl) nem nagyobb pohárba és öntsd nyakon szódával – egyenesen a szifonból, jól felrázva.

Az így kapott italt aztán gyorsan fogyasszuk, nehogy pont az ördögi részlet illanjon el.

Ha egy bárban így kapjuk ezt az italt, akkor biztosak lehetünk, hogy a legjobb helyen járunk. Ha nem, hát kérjük így!